Szövegláda


Szokásos kevés sóder arról, amire érdemes szót fecsérelni.

Végszó

Vasárnap van, négy napja vége a fesztiválnak. A színpadokat, sátrakat már bontják, vagy már el is bontották, a helyszínt takarítják, a weblapokra felkerülnek az utolsó galériák. Ideje egy rövid, de átfogó értékelést adni az elmúlt egy hétről. Sokan sok helyen panaszkodtak az idei "sztár-felhozatal"-ról, csak azt nem értem miért? Hiszen Európa és a világ legnagyobbjait hozták el nekünk. Persze az ígéretek és a megvalósulások tekintetében azonban már mi is kritikusan szemléljük az eseményeket. Voltak, akik hiúságból, de többen baleset vagy vis-major miatt kellet, hogy lemondják a fellépésüket. Az idei fesztiválon az eddigi évek legnagyobb látogatószáma született meg, ennek ellenére sokszor a délutáni nagyszínpados koncertek előtt csak néhány százan lézengtek. Sokszor volt részünk negatív diszkriminációban, mert bizonyos - általunk nem ismert, és nem ismertetett - okok miatt olyan médiák fotósai jutottak be fotózni, amely médiák egy vagy inkább NULLA darabszámmal mérhető mennyiségű képet jelentetnek meg az adott koncertről. Ez különösen azért tartjuk visszatetsző jelenségnek, mert mi (és néhány hozzánk hasonló web-magazin) minden támogatás nélkül, öt- tíz órán belül elérhetővé tettűk az eseményekről készült fotóinkat, és nem egy-kettőt, hanem napi két-háromszázat. (Akiket a pontos szám érdekel azoknak üzenjük hogy idén 1689 kép került fel.) És még valami ami igazán érdekes volt idén: sokkal kevésbé volt észrevehető a biztosítást végző cég jelenléte, ennek ellenére sokkal nagyobb biztonságban éreztük magunkat... Persze lehetne írni itt még az egész szigetet elborító reklám-szemétről , és egyéb szemünket szúró problémákról, de a "fikázást" meghagyjuk az index.hu szerkesztőségének. Ugyhogy kitartás már csak 51 hét a következő Szigetig.

0810

Zárás és Ro(l)lo. Amikor azt gondolnánk hogy most egy összegzés jön akkor nagyot tévedünk röviden a tegnapról : Tito és Tarantula csak két számot vártunk meg mert a Lumináriumot akartuk megnézni.De a sor több mint két órásnak tűnt így inkább a Die Ärzte bolondozására tértünk vissza.Ezután a Királyok a házban a Bëlga pedig a nagyszínpadon. Unique a Dréher porton. Az este fő eseménye a Faithless azután Ladánybene 27 majd végül a Zuco 103 hollandiából. Összegzés a héten elkészül, és lesz egy meglepetésgaléria is.

0809

A 6.napon... na mi azért nem klónozunk senkit.. sőt...Egyedi és mulatságos volt az Electric Eel Shock Japánból. A gitárosuk egy japán Jimmy Hendrix is lehetne (ha tudna játszni gitáron), A dobos pedig tuti Red Hot Chilli Peppers-en nevelkedhetett mert a koncert végén csak 1 zokni volt rajta. Ezalatt mi a Magic Mirrorban fotóztunk. Michelle Wild és Victoria Swinger nagyon elemükben voltak.Ezitán az Ash gitárpopját hagattuk meg, de nem Ash-tünk tőle hasra. Az Európa Kiadó helyett azonban a második Hooligans koncerten néztük meg a Királykányokat :). Nem sokkal 8 után lehetőséget kaptunk a Basement Jaxx exkluzív fotózására (utolsó kép) ezért ezúttal is köszönet a CLS-nek.Végül a nap koncertején a Basement Jaxxos arcok kitettek magukért. Végig ment az ugrálás. És hogy milyn jó fejek : éjjel séta közben a a nemzetek utcáján a tagok a szigetlakók között sétálva telintették meg a a mi kis fesztiválunkat. Sajnos a tervezett éjszakai programunk a Felix the Housecat live act technikai okok miatt elmaradt.

0808

A nap fotóját Anton Corjbin munkássága ihlette.
Folytatódott a nosztalgia hétvége. Mambo Kurt minden feldolgozása ezt mutatta. Aztán a Seeed - Bob Marley után szabadon.. Sex Action reunion önmagában is nosztalgia. Közben a kisebb színpadokon már nem létező együttesek cover-bandjei.Hol egy Guns 'n Roses hol egy Faith No More Tribute Band. Este az Anthrax pedig a 80-as évek metál emlékeit hozta elő. Ha valami frissebbet akarunk hallani, azt 23 után lehet. Előbb Jamie Winchester és Hruttka Robi rock-ja majd a nap legnagyobb dobása : Junkie XL live act a Globe arénában. Alkalmam volt néhány szót váltani vele amikor is elmondta, hogy külön készült a mai estére egy Scissor Sisters remixszel.De mivel nem jöttek el ezért egy extra hosszu Dave Gahan blokkot játszik.

0807

Ja! majd beveszem hogy a TVR-hét megjelentet majd egy képet is a mai The Rasmus koncertről.... mindegy nem volt egy nagy eresztés ...inkább Heveny Szívlebeny nosztalgiakoncerte mentem ... de kellemes meglepetés volt Marót Viki és a Nova Kultúrzenekar is rengetegen ropták a 60-as 70-es évek nagy slágereire.
És utána én is nosztalgiáztam, csikidam a házban R-Go a színpadon...ez volt az este koncertje...és még valamit: sok éve vagyok a Szigeten, de soha sem hallottam azt hogy a Himnuszt teli torokból énekli 4000 ember.Megható volt! Köszönjük Robi!

0806

Most jutottam el oda hogy a lábaim már nem fájnak mert alig érzem őket. Mind1 majd holnap. Az időjósok hétfői előrejelszsei szerint már rég el kellet volna ázni...ez persze csak részben igaz mert az izzadtságban ázok el különösképp az éjszakai sátras koncerteken(a legvizesebb koncert ma a Roni Size volt a Wan2-n)Másrészt pedig a vizeskoncertek netovábbja holnap várható délután kettőkor ugyanis Uhrin Benedek és chipandale fiúk c. műsorszám lesz látható a Durexben.

0805

Vegyes egy nap volt ez. Sorrendben: Rock&Roll , Funk-Rock-Metál-Paródia , Alt-Rock , Etno-Techno, megint Rock&Roll, Hip-Hop , Bigbeat, Dance, és végül egy kis Brit-Pop.
Érdekesek ezek az amerikaiak. az egyik kijön a látogatók közé , autogramot osztogat, szóba áll és lefényképeszkedik mindenkivel (Köszönjük mindezt a Bloodhound Gang-nek); a másik nem ad sajtótájékoztatót nem engedi magát a koncertet sem fotozni csak felveszi a nagy lét(Busta Rhymes)...
A nap koncertjét a britt Freestylers adta.

0804

Kérdés : kell hogy ilyen erős felhoztallal induljon a Sziget? Mert a zenekarokra nem lehetett panaszunk, mindenki maximálisan teljesített. Igaz semelyik sztárzenekar sem adott sajtótájékoztatót, de a műsoraik nagyszerűek voltak. Később az éjszakai koncertek közül ki kell emelni Karányi Danit, aki barátaival nagyszerű szettet játszott az Elektron sátorban.

0803

Ma már van egy elmaradó koncert: a New York-i Scissor Sisters nem lép fel vasárnap (pedig érdekes műsor lett volna).Helyettük a már negyedszer itt játszó Mambo Kurtot láthatjuk a nagyszínpadon.
A Tankcsapda koncertje is kérdésessé vált az énekes ejtőernyős-balesete miatt.

0802

Ma délelőtt megvolt a szokásos sajtóbejárás a Szigeten.
Újdonságok : Új utat nyitottak a töltés mentén a Duna parton így egyirányusítva lesz a csónakházi út.Idén nem lesz Tilos sátor helyette Elektron sátor néven fog üzemelni az underground elektronikus zenei helyszín a honvéd üdülő területén.Valamint az egyik főtámogató önálló sznpadot indított a városközpont mellett.