Video

Kevés Szöveg

Több kép


www.szorfdeszka.hu ©

Kevés szöveg...

a napi eseményekről, ami tetszett nekünk vagy nem.

08.15.

A fényképezőgépem elhalálozása után nem tudok objektívan gondolkodni. Az Editors alatt a nagyszínpad tetejéről lehulló víz az örök vadászmezőkre száműzte a kamerát.

08.14.

A hangulat jó minden magyar prodigy-t akar nézni. Mint ahogy kicsi Dzsínó mondta: Jók a programok, csak sok a köcsög. Kora délután az ukrán Haydamarky járta el az esőűző táncot, valamiféle balkáni rezes rock keverékkel. A magyar színpadot a Fish! kezdte lendületes műsorukat a szép lassan odaszállingózó közönség (Senior Hal szerint ezek mind németek) egyre lelkesebben fogadta. Az ausztrál Jet-ről kijelenthető ők az igazi One Hit Wonder az egyetlen sikerszámukat egy telekommunikációs cég reklámfilmje vitte sikerre. Egyébként egy teljesen egyszerű rock&roll bandáról van szó. Az őket követő Primal Scream már kevéssé mondható egyszerű rock&roll bandának. A skót csapat már készített elektronikusabb hangzású lemezt is, mint az XTRMNTR melyen a Chemical Brothers is segédkezett. A mai napon ők adták a legjobbat magukból a nagyszínpadon. Rövid de annál kellemesebb látogatást tettem a Vad Fruttiknál (Boldog Névnapot Marci!) az MR2-n. Majd visszatértem a Primal Screamre. Így utólag azt gondolom itt kellett volna elhagynom a küzdőteret, a Pendulum egyszerűen az igénytelen kategóriába süllyedt nálam, amikor egy órán át ugyan azt a szinti persetet nyávogtatja egy zenekar annak semmi keresnivalója a nagyszínpadon. Utánuk a The Prodigy előtt a reklámfilmből megismert kisbarátunk is előkerült és Dénes "Hello Sziget!" Tamás helyett ő keltette a hangulatot. Maga a Prodigy letolta azt az iparos munkát amit 96 óta megszokott tőlük a sziget közönsége. Nem volt igazából semmi kifogásolható benne, talán csak a lelketlensége zavart nagyon. Ellenben az A38/Wan2-nál Muchachito visszaadta az egyszerű emberekbe vetett hitem. Az egykori utcazenész ugyan félházas de annál inkább pergő ritmusúan latinos koncertet adott. Ekkor még belepillantottam a nagy utcaszínházba. A La Fura dels Baus monumentális bemutatója tökéletes zárása lett ennek a hullámzó hangulatú napnak.
Válogatás a napi helyszíni tweetjeinkből :
-kicsi de annál lelkesebb ukrán közönség ugrál a felázoltt küzdőtéren.A kék-sárga zászlók maximumon.
-bennvoltam a Pendullum közönsge között és Technokol Rapid vagy valamilyen hasonó oldószer szaga terjengett
-A celebketrecben az asztalon ugrálnak 20-as kiscsajok,"kisbarátunk" a reklámból itt fotóztatja magát.
-prodigy netto 50 perc után lementek a színpadról (Visszajöttek még)
-24 óra alatt 2x hallottam az Ace of Spadest,és 2órán belül 2x a Woodoo People-t.
-nagy a válság a celebketrecben épp most próbáltak lelejmolni egy cigire
-esküszöm le DDOS-olom az egész Twittert ha mégegyszer valaki "prodidzsáj"-ozni kezd

08.13.

Na igen esténként kellene írni az összegzéseket, amikor még friss az élmény (meg mielőtt elolvasom mások kritikáit). A csütörtöki napon 2 koncert volt amire igazán kíváncsi voltam az egyik a The Ting Tings, a másik pedig a Bloc Party. A korai sávban Miss Platnum (és nem Platinum az egy másik műfaj) énekelt a nagyszínpadon valami számomra érthetetlen műfajban. A magyar színpadot az általam nagyon kedvelt debreceni Gonzo zenekar kezdte sajnos nem sokáig tudtam nézni verőfényes napsütésben szokatlan műsorukat, mert kezdődött a The Ting Tings, a házilag összerakott popzenék közül az egyik legjobbat produkáló csapat aki pont egy éve volt a csúcson, végre eljutott a magyar fiatalokhoz. Katie White és Jules De Martino duójának már mindenki tudja a nevét és bebizonyították, hogy lehet minimális zenéből, és egy lemezből is kiváló nagyszínpadi produkció. A folytatásban a német punk nagy öregjei a Toten Hosen következett és egyből meglátszott hogy idén kevesebb a német ajkú látogató a szigeten. Nem volt rossz a fellépésük minden nagy slágerüket eljátszották. Az a koncert jött amire 4 éve vártam a Bloc Party már az első lemezével beütötte az agyamba hogy ezt látni kell élőben. Lehetne fanyalogni, hogy Kele Okereke mennyiben utánozza Robert Smish-t a The Cure-ból. De a koncert kifogástalan volt, olyan zsigeri, mint egy Joy Division lehetett 79-ben. És mivel a közönség több mint fele külföldi volt a szövegek visszaénekeltetése sem okozott problémát. Ami ezután következett arra csak egy szavam lehet : gyász (aki nem értené annak irány a http://www.napirajz.hu ) Norman Cook az első 10 percben ellőtte a 90-es években íródott két nagy slágerét, majd a továbbiakban kétszer fogott bele a Seven Nation Army-ba a White Stripes-tól és kétszer a "SzabóSzilvi"-be (gy.k. a The Rockafeller Skank). A 30. percnél meguntam és továbbálltam Tricky performanszát tekintettem meg inkább. Az eleje teljesen megható volt, a közepe őrületes, a vége tökéletes. Jelenleg nálam 3:1-re áll a Massive Attack - Tricky meccs, de nem kizárt hogy, ezt még egyszer megnézem annyira szerethető produkció.

08.12.

Elindult a fesztivál nagyüzemben is. Kora délután az I AM X ipari ritmusai verték földhöz a nagyszínpad előtt aszalódó tömeget. 4 órakor a magyar zenéket felvonultató MR2 színpad is elkezdte a működését a The Puzzle zenekarral. A tőlük megszokott lazasággal és immáron idén harmadszor hazánkba látogató Nouvelle Vague énekesnői bájolták el a feldolgozásokra éhes közönséget. Az eközben startoló The Moog már kezdte megtölteni az MR2 előtti teret. A nagyszínpadnál ezután ízelítőt kaphattunk a spanyol szélsőbal zászlóshajójának a lejárt szavatosságú ideológiai térítéséből, igazából egyszerű a zenéjük, mint a faék mégis képesek a fiatalokat megfogni. Takáts Eszterrel kezdődött a pécsi nap a magyaroknál. Nem volt sok idő rá, mert a SKA-P már elhallgatott és a Snow Patrol kezdte a műsorát. Igazi stadion rock műsor volt hangulatos, kissé belassulós dalokkal. Ezzel szemben a második pécsi alakulat már játszotta a tinilány-szternderdeket. A 30Y már zsúfolásig telítette a teret. Lily Allen teljesen meglepett az eleinte csak sétálósra sikeredett koncert az első szünet előtt kezdett felpörögni. Brittney Spears Womanizer-ével visszajönni elég merésznek tűnt de a közönség vette a lapot és tombolt a slágerre. A nap végére maradt az egyetlen up-to-date fellépő az idei szigeten a White Lies. Sajnos az első öt szám után kifogyott a az erő a zenekarból. A hetedik szám, pedig már simán hamisan szólt. Kár érte. mert egy jó koncert is lehetett volna a malőrök ellenére.

08.11.

El sem tudok képzelni aktuálisabb ügyet ma Magyarországon, mint a rasszizmus elleni harcot. Ennek ellenére nagyon gyér látogatottságúra sikeredett a ZARE a Zene A Rasszizmus Ellen rendezvény a Sziget 0.napján. Adott volt egy külön programfüzet, amiben csak közelítő időpontok voltak, aztán vagy akkor lépett fel az adott előadó, vagy nem. Volt olyan aki el sem jött (Republic), volt aki a tüzet tűzzel oltunk elv alapján "magyarkodással" harcolt a rasszizmus ellen, aztán volt aki csak felment a színpadra lejátszotta a 3-4 dalt és nem kezdett el agitálni (30Y) , hiszen volt aki ezt megtegye helyette is. Novák Péter a tőle megszokott rutinnal hozta a műsorközlő / felolvasó / főszervező szerepét, megjegyezném, hogy annyira kezd a magyar Bono Vox lenni, hogy már a kabátjuk is egyforma. És hogy a brit sztárok közé néha bekeveredett a teljes PASO már a végén fel sem tűnt senkinek.

08.10.

Hát ez a -1. napi intézmény még csiszolásra szorul. Régebben, amikor még tényleg hét napos volt a sziget akkor az első napon minden üzemelt, sőt csúcsra volt járatva. Most azt veszi észre az ember, hogy a kevés nyitva tartó kereskedő előtt sorok állnak. Ma ugye a Tankcsapda zenekart ünnepeljük - 20 éve a pályán. Ez akkor is tiszteletre méltó, ha éppen nem kedveljük az adott zenekart. Egy zenei újságíró kolléga szerint a Tankcsapda az igazi népfront zenekar, származástól, anyagi vagy társadalmi helyzettől függetlenül, mindenhol akad rajongója. Egy év kivételével (amikor Lukács Laci ejtőernyős balesete miatt nem tudtak fellépni) mindig a szigeten üdvözölhettük őket. Idén önálló Tankcsapda napon ugrált és üvöltözte a zenekar szövegeit a többtízezer rajongó. Előttük a Kowalsky meg a Vega izzította fel a közönséget több-kevesebb sikerrel. A Vega előtt a Kowalsky korábbi zenekara a legendás, és mára már csak a legendájából élő Black-Out lépett fel. A délutánt a vicces nevű debreceni Ska-Funderz indította.